Magamról

Kálmán Olga vagyok, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjelöltje Szentendrén és környékén. Újságíróként csaknem 30 éven át dolgoztam a közélet hiteles tájékoztatásáért, ma pedig országgyűlési képviselőként, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivőjeként, valamint a párt elnökségi tagjaként folytatom a köz szolgálatát. Tizenöt évig éltem Szentendrén, a gyermekeim ide jártak óvodába, iskolába – ismerem a várost, a térséget, annak problémáit és értékeit.

Azért indulok a DK jelöltjeként a választáson, mert meg akarom mutatni, hogy ez az ország, ez a régió többet érdemel: többet az utak állapotánál, többet az egészségügyi ellátás mostani színvonalánál, többet a mindennapos közlekedési küzdelmeknél. Több figyelmet, több támogatást, több forrást, több megértést! Azt szeretném, ha az itt élők végre úgy érezhetnék, hogy hallják a hangjukat, számít a véleményük, és a döntések nem felettük, hanem velük egyeztetve születnek meg.

Mi, baloldaliak valódi változást akarunk, mert egy szabad, igazságos és európai Magyarországon akarunk élni. Hisszük, hogy baloldal nélkül nincs igazságos Magyarország, és tudjuk, hogy a baloldaliak nélkül nincs kormányváltás sem!

2026-ban számítok Önre! Váltsuk le a kormányt, és vessünk véget a jobboldal másfél évtizedes pusztításának!

Programom

1.
Ez az ország, ez a régió többet érdemel! Többet az utak jelenlegi állapotánál, többet az egészségügyi ellátás mostani színvonalánál, többet a mindennapos közlekedési küzdelmeknél. Több figyelmet, több támogatást, több forrást, több megértést! Azt szeretném, ha Pomáztól Szentendrén és Visegrádon át a Börzsönyig az itt élők végre úgy érezhetnék, hogy hallják a hangjukat, számít a véleményük, és a döntések nem felettük, hanem velük egyeztetve születnek meg. Én egy ilyen ország megteremtéséért szeretnék dolgozni a következő parlamentben. 


2.
A kormányzati propagandával szemben a valóság az, hogy egyre nehezebb megfizethető otthonhoz jutni. Az ingatlanárak, a bérleti díjak az egekbe szöktek, sok helyen már egyetlen szobáért is havi 150 ezer forintot kell fizetni. A fiataloknak, családoknak így szinte esélyük sincs a szülőhelyükön maradni, önálló életet kezdeni. Hiszem, hogy az otthonhoz jutás nem egyenlő a 20-30 évre szóló eladósodással. Nem hitelfelvételbe kell kergetni a családokat, hanem állami bérlakásépítési programot kell indítani az önkormányzatokkal együttműködve. Ezzel nemcsak a megfizethető bérlakások száma nőne, hanem a bérleti díjak is kiszámítható, elviselhető szinten maradnának. Mindenkinek jár a megfizethető otthon!

 

3.
A Dunakanyar és környéke közlekedése tarthatatlan. A MÁV szerelvények zsúfoltak, a Volánbusz járatai megszűntek, sok településen este nyolc után megáll az élet. Akinek nincs autója, szinte el van zárva a külvilágtól. És mit kaptak az elmúlt tizenöt évben az itt élők?: „Majd lesz új HÉV, majd lesznek jó utak, majd egyszer lesz minden.” Elég a „majd egyszer lesz” ígéretekből! Nem csak beszélni, hanem cselekedni kell! Pontosan tudjuk, hogy ha valamire, akkor a közlekedésfejlesztésre lennének uniós források, csak nem kellene azokat ellopni. Célom, hogy minden létező forrást felhasználjunk a térség közlekedésének fejlesztésére. Ez nem valami kiváltság, hanem az élhető hétköznapjaink egyik alapja, ami alapkritérium a 21. században.