Magamról

Strasszer József vagyok, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjelöltje Mórtól Székesfehérvárig. 65 éve Székesfehérváron élek, korábban villamosmérnökként részt vettem a város átépítésében az ARÉV kollektívájában, majd saját cégemben több mint 10 ezer autót értékesítettem. A DK alapító tagjaként több tisztséget is betöltöttem, jelenleg is aktívan dolgozom a közösségért.

A Fejér 2-es körzet problémái súlyosak: Székesfehérváron romlik a levegő minősége, a fiatalok lakhatása elérhetetlen, a vidéki településeken leépülnek a szolgáltatások, a Magyar Falu Programot kivéreztették. A „halál útjaként” emlegetett 81-es főút felújítása évtizedek óta csak ígéret maradt.

Azért indulok, mert hiszem, hogy Fejér megyében is sokat lehet tenni egy jobb Magyarországért. Dolgozni fogok a városi levegőminőség javításán, bérlakásépítésen, a Magyar Falu Program megerősítésén és a 81-es főút gyorsított fejlesztésén. 

Mi, baloldaliak valódi változást akarunk, mert egy szabad, igazságos és európai Magyarországon akarunk élni. Hisszük, hogy baloldal nélkül nincs igazságos Magyarország, és tudjuk, hogy a baloldaliak nélkül nincs kormányváltás sem! 

2026-ban számítok Önre! Váltsuk le a kormányt, és vessünk véget a jobboldal másfél évtizedes pusztításának!

Programom

1./ Székesfehérvár közlekedés fejlesztése, a levegőminőség javítása.

Székesfehérváron, csúcs időszakban egyre nehezebb így lassabb a közlekedés, és ennek következtében folyamatosan romlik a város levegőjének minősége. A vidéki városok között 2. legrosszab általában Miskolc után. A város levegő minőségének javítása, jobb, korszerűbb közlekedésszervezéssel is javítható, bár nyilván beruházásokat is igényel. A Fejér 2-be tartozó városrészben is van számos, közlekedésszervezéssel javítható, naponta forgalmi dugót elszenvedő terület, amelyből mi a legsúlyosabbat, a belváros közeli nagy lakótelepet körül vevő körforgalmak korszerűsítésének követelését vállaltuk fel és csináljuk, a választásig, vagy ha kell a megoldásig. 5.000 szórólapot dobtunk be, gyűjtöttünk 300 támogató aláírást, Töb helyi sajtó tájékoztatót, közösségi oldali támogatást csináltunk és csinálunk. Levelet írtunk és személyesen bevittük a polgármesternek, aki fogadott minket az ügyben és  szakmai fellvizsgálatra juttattuk az ügyet, amelyet tovább viszünk a megoldásig.

2./ Lakhatási nehézségek mérséklése, önkormányzati bérlakás építés.

A városban és az aglomerációban is egyre jelentősebb  lakhatási nehézségekkel küzdenek az emberek, különösen a fiatalok.  A városban és a környékén a vidéki nagy városokhoz viszonyítva is kiugróan magasak az albérlet és az ingatlan árak. A fiatalok számára gyakorlatilag megfizethetetlenek az albérletek és elérhetetlenek az újonnan éplő lakások, de még a felszabaduló, értékesítésre kerülő használt ingatlanok is,  Nyiván nem véletlen, hogy DK programjába is bekerült az  évenkénti 10.000 önkormányzati bérlakásépítés, amelyből Székesfehérváron és az aglomerációjában, több éven át, legalább 1.000 bérlakást kellene  építeni, hogy javuljanak a lakhatási feltételek, és mérséklődjenek az albérlet és a lakás árak.

3./ A vidéki települések életminőségének javaítása

Vidéki településeink többségében felgyorsult a helyi szolgáltatások leépülése, a postai, egészségügyi, kiskersekedelmi, kisipari, tömegközlekedési szolgáltatások csökkenése  rombolják  a lakosság élet minőségét. A Magyar Falu Programot 2025-re gyakorlatilag teljesen leépítette a kormány. Egy alprogram maradt arra, 5 md forintot fordítanak. Az elmúlt években 7.400 pályázat volt,  ebből kiindulva   ha 2/3-ra csökkentett, mondjuk 5.000 pályázattal számolunk, akkor is 1 mFt jut, vagy sokaknak persze semmi fejlesztésre, szintentartásra. A falvaink szükségeleteit jól mutatják a magas pályázati számok . A korábbi pályázati igénnyel számolva, országosan több szörösére kell emelni a keretet, amelyre sajnos a fejér megyei falvak szinte mindeggyikének is nagy szüksége van. Ide tartozik a helyi települési problémák, ún. helyi ügeyek, visszaélések feltárásának folytatása, segítése, indukálása, a helyi csoportjainkkal közösen. Rendszeres kommunikálása, a lehetséges csatornáinkon

 

 

4./ Az M 200-as főút építése, elhúzdásának személyes felelőse kihívása.

A választó kerületen halad át, a „halál útnak” nevezett 81-es fő út, az ország egyik jelentős közlekedési főútvonala. A  Győr-Komárom-Székesfehérvár szakasz korszerűsítését már a 2003-as országos rendezési terv szorgalmazta, hiszen évenként itt a legmagasabb a km-re vetített súlyos és halálos balesetek száma, és még mindig csak a tervezésnél tart. A 4. ciklusát taposó fideszes Törő Gábor Országgyűlési képviselő személyes felelősségét kell felvetnünk és számonkérni – ahogy már tettük is – az építés elhúzódása, elodázása ügyében. Az egyébként is minimális, szinte zéró közeli parlamenti felszólalásait és egyéb megnyilvánulásait, képviselői lehetőségeit nem használta fel és nem vetette be a kőrzet egészét több szempontból – közlekedési biztonság, élet védelem, helyi és országos gazdasági előnyök pl. az M0-ás tehermentesítése stb.- érintő fontos kérdésben.

Négy ígéret:

  • A város levegő minőségének javítása, jobb, korszerűbb közlekedés szervezéssel. 
  • Önkormányzati és állami bérlakás építési program a városban, vagy akár az aglomerációban, a lakhatás javítása, a magas albérleti, árak mérséklése, a fiatalok első lakáshoz jutásának segítése.
  • A vidéki települések élet minőséget jelentősen befolyásoló helyi szolgáltatások csökkentésének megállítása. A Magyar Falu Program kiszélesítése, a rárordítások többszörözése. 
  • A választó kerületen áthaladó M200-as autóút - lánykori nevén 81-es főút – Komárom Székesfehérvár közötti szakasz tervezésének, kisajátítási eljárásainak a felgyorsítása, a kivitelezés megkezdése, a mielőbbi, lehetőleg 2030-ra való megépítése..